Esport fogadás

Esport, avagy a sportvilág új titánja, amire fogadni lehet!

Esport, fogadás

A mai világban talán már mindenki hallotta, az “e-sport” nevű kifejezést, még az idősebb generáció is. De mit is jelent ez pontosan? Wagner (2006) definíciója szerint az esport egy olyan sporttevékenyéség, amely során a játékosok a technológia segítségével fejleszik fizikai és mentális képességeiket. Most, hogy már tudjuk mi is az esport valójában, de honnan indult el ez az új sportág? Az esport eredetileg Ázsiából nőtte ki magát, és már nyugaton is nagy népszerűségnek örvend. Az első e-sport tornát 1972-ben rendezték, a Spacewar nevű játékkal. Azóta azonban rengeteg minden történt, az esport hihetetlen módon növekedett és a kompetitív játékok sora is igencsak gazdagodott. Ezek közül, azóta, a világ egyik legnépszerűbb esport játékának, a League of Legends (Legendák Ligája vagy röviden LOL) című játék számít, ami egy ingyenes, többjátékos online csatatéren folytatott játék. A játék célja, hogy a mi csapatunk döntse le először az ellenfél bázisát a lehető legkevesebb veszteséggel. Magyarország az esport fogadásokat tekintve, erre a játékra fogad a legtöbbet. Hogy miért? Mindjárt elmondom!

esport fogadas

League of Legends HU

A League of Legends Magyarországon is rettentő, ha nem a legnépszerűbb MOBA játék, a DOTA 2 mellett. Mi sem példázza ezt jobban, hogy a játék magyar hanggal, magyar nyelven is elérhető, valamint, hogy magyarul is közvetítik a mérkőzéseket. A league of legends magyar elterjedésében óriási szerepet játszott a magyar esport egyik legkiemelkedőbb alakja, Kiss “Vizicsacsi” Tamás, az egyetlen magyar pro league of legends játékos. Csacsi tavaly bejutott a világbajnokságba is új csapatával a Spyce-al, azonban ez volt valószínűleg profi karrierjének csúcspontja, hisz a világbajnokság elvesztése után visszavonult. A lol hírek között, az elmúlt év egyik legnagyobb eseménye, hogy az esportban nyújtott teljesítményéért meg is kapta idén “az év esportolója” címet az Év Sportolója Gálán, ami hatalmas megtiszteltetés. Vitathatatlan tehát, hogy rengeteg magyart vonzott be az esport világába, és rengeteget tett a magyar esport népszerűsítéséért, őt tekintjük a league of legends magyar úttörőjének. Budapesten rendszeresen vetítették mozikba a bajnokságokat, ahova rengetegen látogattak el, és szép lassan az esport fogadás sem volt már újdonság nálunk. Hiszen mindig jobb a te országod egy jeles képviselőjéért szurkolni és izgulni, mint egy másik ország játékosáért.

LEC 2020 Budapest

Nem véletlen tehát, hogy idén Budapesten rendezték volna meg a LEC 2020-as tavaszi döntőjét április 25-én és 26-án. A LEC BUDAPEST 2020 pedig nem csak azokat hozta lázba, akik játszanak a játékkal, hanem azokat is, akik csak nézik és/vagy esportra fogadnak. Mivel a döntő határozza meg, hogy melyik csapat képviselni Európát a nyári világbajnokságon, így ez rendkívül fontos esemény nem csak Európában, hanem nálunk Magyarországon is, és a magyar esport világnak nagyon fontos mérföldköve lett volna ha itt nálunk kerül megrendezésre.

Elmarad a korona vírus miatt

Azonban a legújabb lol hírek szerint, a koronavírus Magyarországon való megjelenése—mint sok más sporteseménynek— ennek is elejét vette. A jelenlegi helyzetben a Riot Games nem akar kockáztatni és a döntőt Berlinben, a LEC stúdiójában fogják lebonyolítani, az előbb említett időpontban. Azt is elmondták azonban, hogy ha a helyzet berlinben súlyosbodik, akkor további változtatásokat kénytelenek majd eszközölni. A LEC Budapesti szereplése lehet, hogy elmarad, azonban a Riot beszámolójából az is kiderül, hogy nem zárkózik el attól, hogy a league of legends magyar fanjait majd kompenzálják egy másik nagy rendezvény Budapestre hozásával, ami azért bőven ad reménykedésre okot. (PLS, PLS PLS!!!)

Magyar esport

A League of Legends.hu oldalon természetesen minden új hírről magyarul is olvashatunk. A lol hírek folyamatos frissítésével és az oldalon nyomon követhetjünk az itthoni kisebb magyar bajnokságok vagy a nemzetközi nagyobb bajnokságok időpontjait és az aktuális állásokat a tabellán, valamint a játék háttértörténetéről, az új hősökről és az új patch-ekről, az új buildekről is bővebb információt szerezhetünk. A league of legends.hu magyar fórumjain pedig csatlakozhatunk az aktuális vitákhoz, vagy megbeszélhetjünk a magyar bajnoksáok eredményeit, vagy megtalálhatjuk a játékkal kapcsolatos majdnem összes kérdésünkre a választ, amennyiben még újak vagyunk a játékban. Ha nem akarjuk a játékot magát konkrétan kipróbálni akkor két választásunk van. Vagy megnézünk egy magyar streamert, aki épp a játékkal játszik. Erre a twitch.com a legmegfelelőbb hely, ahol a streamerek játék közben folyamatosan kommentálják a játékukat és tanácsokat adnak, szórakoztató tartalmat kínának vagy kommentálják a magyar bajnokságokat; ha úgy tetszik ez a magyar esport tv. Vagy pedig youtube-on megkeressünk a magyar esport tv csatornáját, ahol magyar kommentárral találhatunk tartalmakat a különféle magyar bajnokságokról. Miután kicsit jobban megismertünk a játékot el is kezdődhet az esport fogadás, amihez a következőkben adok egy kis segítséget, de a league of legends.hu oldalon is nézelődhettek ezzel kapcsolatban.

LoL fogadás

A döntő Budapesten való megrendezésének okán, természetesen a Magyar fogadóirodák sem voltak restek és folyamatos jelennek meg az újabbnál újabb online fogadások. Az Esport fogadási oldalakon fogadhatunk a meccs eredményére, arra hogy ki viszi el az első sárkányt vagy baront, hogy ki kapja a first bloodot (első vért), ki pusztítja el az első inbititort (tornyot), de még arra is, hogy ki szerzi a legtöbb kill-t (gyilkosságot). Természetesen az e-sport mérkőzéseket is nézhetünk élőben, illetve a meccs előtti fogadásokon felül, fogadhatunk élőben is. Ugyan a világbajnokság meccseire érdemes a leginkább fogadni, hisz itt vannak a legnagyobb összegek, a tavaszi bajnokság is kifizetendő.

Fnatic vagy G2

A tavaszi döntőn szinte biztosan találkozhatunk a Fanatic, illetve a G2 csapatával. Ezt mi sem példázza jobban, mint hogy a legutóbbi összecsapásukat nézték eddig a LEC 2020 tavaszi döntőjén a legtöbben eddig—477,000 nézőt számlált ez a mérkőzés. A Fnatic és a G2 évek óta küzd az első helyért az Európai döntőkben és az utóbbi években minden évben bejutottak a világbajnokságba. Jelenleg a online fogadóirodák a G2 tartják esélyesebbnek—nem véletlenül—hisz egy olyan csapatról beszélünk, akik a tavalyi világbajnokságon másodikok lettek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a Fnatic csapata teljesen esélytelen. Emlékezzünk csak az akkor még LCS 2017-es tavaszi és nyári bajnokságára, ahol a Fanatic került ki győztesként. Az esport fogadás tekintetében, összességében, azonban elmondható, hogy ha nem akarsz reszkírozni, akkor a mostani tavaszi döntőn a G2-ra fogadj. Ha azonban nagyot akarsz nyerni akkor a Fnatic-ra fogadj, és akkor 50% esélyed van nagyot kaszálni.

Esport fogadás – más játékok

Az esport világában természetesen léteznek más játékok is. Jelenleg Magyarországon a CS: Global Offensive és a Hearthstone az a két másik játék, amik az esport fogadások tekintetében a legprominensebbek, amiket a legtöbben figyelemmel kísérnek. A CSGO egy online belső nézetű lövöldözős játék, míg a Hearthstone egy gyűjtögetős kártyajáték. Tehát mint látjuk rengeteg féle esport játék létezik, amit kompetitíven játszanak, és amelyre lehet fogadni is, ami remek hír az online fogadások szerelmeseinek. Érdemes még megemlíteni, hogy a CSGO-ban is van egy magyar esportos csodagyerek, aki nem más mint, Böröcz “DeadFox” Bence, aki magyarként elsőnek kvalifikált a CSGO Major tornára a Hellraisers csapat tagjaként. Tehát ebben a játékban is van Magyar, akinek szurkolni lehet és akire lehet fogadni is akár!

CSGO

A CSGO-ban régen kicsit máshogy ment még a fogadás. A játékosok skineket, ládákat, matricákat tettek fel fogadási tétként, és a nyeremény is virtuális formában volt csak elérhető. Ez azonban azóta nagyon megváltozott, és most már rendes pénzben is fogadhatunk a kedvenc játékosunkra, de akár bitcoinba is! Az online fogadásoknál például ilyen fogadási típusok érhetőek el: győzelem, handicap, csapat egyéni totál (alatt, felett), a forduló időtartama, a headshotok totálja a fordulóban, gondatlanságból származó halál a fordulóban.

HEARTHSTONE

Ami a Hearthstone-t illet, itt is fogadhatunk pénzben. Az elérhető fogadások típusai itt azonban (szerencsére) egy kicsit limitáltabbak. Egyrészt fogadhatunk a győztesre, a két ellenfél által kijátszott „Secret” „Varázslat” illetve „Lény” lapok számára vagy a játékban lerakott legendás lapok összegére. De természetesen, aki még sosem játszott ezekkel a játékokkal, vagy sosem nézett meg egy bajnokságot se, most nem fogja megérteni miről is beszélek. Azonban ezt a probléma egyszerűen orvosolható! Töltsd le a játékot te is, vagy nézz meg pár mérkőzést online!

Esport fogadóirodák

Az esportot a mai napig igyekszik elismertetni magát a többi fizikális sporttal szemben, de talán most már azt mondhatjuk, hogy sikerülni látszik neki. Az esportokra való fogadás az elején még igen döcögősen indult, azonban a magyar pro játékosok megjelenésével ez azonban sikeresen megoldódni látszik. Pár évvel ezelőtt még csak a Szerencsejáték Zrt.-nél lehetett fogadni, de ma már rengeteg fogadóiroda lehetőséget ad arra, hogy esportra fogadj náluk. Azonban a felhozatal távolról sem olyan széles, mint más széles körben elterjed sport esetén.

bet365

A legnépszerűbb talán a bet365, hisz ezen az oldalon már elérhető a magyar nyelv és már forintot is tud kezelni. Természetesen nem elhanyagolható az sem, hogy bővelkedik esport játékokban is, és az esportokra különösen jó szorzókat ad. Itt megtalálod mind a három játékot, amiről a cikkben olvashattál.

Unibet

Unibet

95/100
  • Hiteles bukméker HU-nél
  • Tesztelve és ellenőrizve 29 május 2023
  • elképesztő bónusz ajánlatok
  • könnyen kezelhető mobilalkalmazás

Szerezzen 10 000ft bónuszt az Unibet-től!

Hogyan szerezhetsz 10.000 Ft-os bónuszt: A 10.000 Ft-os indulást segítő összeghez nem kell mást tenned, mint regisztrálni ingyenesen az Unibet oldalán. Majd a regisztráció befejezésével a bónuszt jóváírják, mivel nincs szükség bónusz kód mező kitöltésére.

Összehasonlításképpen, azért még megemlítem az Unibet-et is, ami szintén magyar nyelvű és forintot is tud kezelni, de csak bankkártyával lehet befizetni, és itt a befizetési minimum 3300 HUF. Talán a legnagyobb minusz az az, hogy az esport játékok palettája is igen szűkös itt. Konkrétan csak az előbb említett CSGO szerepel rajta, az viszont könnyen megtalálható az élő fogadások között.

Esports mérkőzés piacok

De, most nézzük meg mire is fogadhatunk pontosan. Ahogy azt már az előzőekben említettem, ez minden játéknál más és más. De szinte minden MOBA játékban megtalálhatjuk az alábbi fogadási típusokat. Nézzünk most meg egy példát, a LOL esetében.

  • Győztes: talán a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb arra fogadni, hogy a meccsen ki fog győzedelmeskedni. Erre akár azok is fogadhatnak, akik nem ismerik annyira a játékot. Tehát például ha egy 10-5 ös nyerés-vesztés arányban lévő csapat egy 15-0-ás csapattal játszik, akkor a döntés viszonylag egyszerű. Jelenleg Európában a top2 csapat (G2, Fnatic) teljesen más szinten van mint a többi csapat, tehát a vesztés szinte kizárt. Meglepetések persze mindig történhetnek!
  • Elsőként: Ide tartozik, hogy ki öli meg először a baront vagy a sárkányt, és hogy ki dönti le az első tornyot vagy inhibitort. Mi kell ahhoz hogy tudjuk ki viszi el az első sárkányt és hogy ki dönti le az első tornyot? Legfőbékk ismernünk kell a csapatok bot (alsó) és top (felső) laner-ét (öszvényesét). Ha tudjuk, hogy a csapat botja sokkal jobb mint a másik csapaté (Fnatic botja, a G2 ellen) akkor valószínűsíthető, hogy a lane (ösvény) be lesz tolva, és/vagy az adc (lövész) beszed pár kill-t (gyilkosságot), és így az is valószínűsíthető, hogy ezeket a kis előnyöket, beváltják egy sárkányra vagy egy korai toronyra. Az, hogy ki öli meg először a baront és ki dönti le először az inhibitort az kéz a kézben jár. Aki megszerzi az első baront az fogja legnagyobb valószínűséggel levinni az első inhibitort is.
  • Ölések: Arra is fogadhatunk, hogy ki szerezi meg az első gyilkosságot (first blood), hogy összesen hány killje (gyilkossága) lesz egy csapatnak és arra is, hogy melyik csapatnak lesz több killje. Ezt az határozza meg leginkább hogy melyik csapat mennyire agresszív, és hogy melyik csapat milyen gyorsan szokott játékot nyerni. Tehát azok a csapatok akik gyorsan befejezik a játékot és nem játszanak late game-re, kevesebb kill-t szednek össze például. Az első gyilkosság meghatározása talán a legkönnyebb, erre fogadhat az is aki még kezdő. Ha tudjuk hogy a csapat, mondjuk a Fnatic top laner-e Bwibo igen agresszív laner, és tudjuk azt is, hogy a jungler ezért gyakran gankeli, akkor könnyen következtethető, hogy az első kill top-on fog megszületni. Az első gyilkosság nagyon ritkán történik mid lanen (középső ösvényen)! Tehát erre sose fogadjuk!
  • Összesített: Az összesített fogadásoknál alatt/felett fogadásokat láthatunk, tehát itt azt tippeljünk meg, hogy az összes Baron/Sárkány/Inhibitor/Torony felette vagy alatta lesz a megadott számnak. A megadott szám baronok esetében 1.5, sárkányoknál 4.5, inhibitoroknál 1.5, tornyoknál pedig 12.5. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tippelni már mélyebb ismeret kívánkozik. Itt már rengeteg faktort figyelembe kell venni; a csapatok lassú megfontolt játékosokból áll vagy gyors agresszív játékosokból, a csapatok late game-re (a játék menet késői része) játszanak vagy az early game-et (a játék korai szakaszát) nyomják meg, de természetesen egy a team comptól (csapat kompozíciótól) is függ. Tehát ezekre csak tényleg az fogadjon aki már évek óta követi a játékot.

GYIK

  • Legális az esport fogadás?

Természetesen Magyarországon is legális esport-ra fogadni!

  • Hol fogadhatsz esportra?

A legjobb választás a bet365 vagy az Unibet. Mindkét bukméker számos sportfogadási ajánlattal várja önt!

  • Hogyan fogadhatok esportokra?

Erre készítettünk egy szép és könnyen áttekinthető fogadási útmutatót! Kezdjen is hozzá az olvasáshoz!