Míg az elmúlt évtizedekben egyfajta csodának számított volna, amennyiben a magyar labdarúgó egy kontinenstornán szerepel, 2016 óta ez már harmadszor következik be. Magyarország 2024-ben sorozatban harmadik alkalommal lehet ott az Európa-bajnokságon, ráadásul ezúttal egyenes ágon jutott ki a nemzeti együttes. Idáig azonban rögös út vezetett, éppen ezért jöjjön némi visszatekintés az előző két viadalra. Vajon nemzeti együttesünk legközelebb is felülmúlja az előzetes várakozásokat? Ha pedig az Eb előtti focis események is érdekelnek, például az Európa-liga, semmiképp ne hagyd ki az UEFA Európa-liga negyeddöntők – melyik csapatra érdemes fogadni? című írásunkat!
UNIBET PROMÓCIÓ: 4 millió Ftminden Foci Eb gólért– ne maradj le!
A részletekért klikkelj a képre:
Egy korszak lezárult
A 2016-os Eb-szereplés óriási eufóriát váltott ki az országban, a történtekre pedig azok is felkapták a fejüket, akik egyébként nem igazán foglalkoznak a labdarúgással. Mindez nem volt véletlen, hiszen a franciaországi tornára való kijutással egy nagyon hosszú ínséges időszaknak lett vége. A magyar szurkolóknak ugyanis az 1986-os világbajnokságot követően 30 évet kellett várniuk arra, hogy ismételten a hazájukért szurkolhassanak egy felnőtt világversenyen, ebben pedig sok dolog közrejátszott.
Az említett vb-n nagy pofonok érték a válogatottat, melyek mély nyomot hagytak a magyar labdarúgásban. Bár voltak fellángolások, valahogy nem jött az áttörés, egészen Dárdai Pál érkezéséig. Az akkor még viszonylag kevés rutinnal rendelkező edző, Pintér Attilától vette át a stafétát a csapat élén a 2016-os Eb selejtezőin, munkáját pedig siker koronázta. Vele veretlen volt tétmérkőzéseken az együttes, de mivel ezzel egyszerre a Herta BSC vezetőedzője is lett, a berliniek pedig nem támogatták a párhuzamosan futó munkát, változásra volt szükség. Ekkor jött a képbe Bernd Storck, akivel sikerült elérni a pótselejtezőt, ahol Norvégia ellen magabiztosan harcolták ki mieink az Eb-részvételt.
A franciaországi csoda
A sorsolásnál Ausztriát, Izlandot és Portugáliát kaptuk meg, ami pedig a keretet illeti, a fiatal tehetségek mellett olyan rutinos játékosok is ott voltak még, akiknek a franciaországi torna feltette az i-re a pontot a karrierjükben. Király Gábor, Juhász Roland és Gera Zoltán számára például nem is lehetett volna nagyobb ajándék, hogy pályafutásuk vége felé ezt megélhették, de Dzsudzsák Balázsnak is az egyik legkomolyabb dobása volt, igaz őt egy darabig még láthattuk ezután is a válogatottban.
Dzsudzsák egyébként kiválóan játszott a csoportkör során, akinek pedig a gödörből való kimászást jelentette a 2016-os Eb, az Szalai Ádám. Számára az igazi fordulat az osztrákok elleni első meccsen jött el, amikor 550 napot követően talált be hazája színeiben. Ezt a meccset 2-0-ra nyertük, majd jött az Izland elleni 1-1-es döntetlen, a portugálok elleni 3-3-ra viszont alighanem kevesen fogadtak volna. Pláne úgy, hogy a trófeát később elhódító ellenfelünk végig futott az eredmény után. Gera Zoltán óriási bombáját aligha feledjük, de Dzsudzsák duplája is emlékezetes maradt. Ez akkor a csoportelsőséget jelentette, illetőleg a Belgium elleni nyolcaddöntőt, ám ott már a fáradtság is közrejátszhatott abban a négygólos vereségben, amivel végül kiestünk.
Ha érdekelnek különleges fogadási típusok, olvasd el a Hendikep – mit is jelent?, az Arbitrázs jelentése a sportfogadásban és a DNB fogadás alapjai című cikkünket is!
Marco Rossi színre lép
A fentiekben taglalt tornát követően szinte mindenki elvárta, hogy a világbajnoki részvétel is meglegyen. A Bernd Storck iránti bizalom azonban hamar megingott, miután már a selejtezősorozat elején rengeteg pontot hullajtott a csapat, az Andorra elleni vereség pedig pillanatok alatt visszahozta a magyar labdarúgás sötétebb korszakát. A vb-esélyektől hamar elköszönhettünk, Storckot menesztették, a helyére érkező George Leekens pedig abszolút nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ekkor jött a képbe Marco Rossi, aki az első komolyabb megbízatását a Budapest Honvédnál kapta, amivel több ízben is élni tudott. 2017-ben bajnoki címig vezette az együttest, majd Szlovákiában bronzéremig vitte a Dunaszerdahely csapatát. Mindeközben a magyar közeget is elég jól ismerte, így végül a magyar válogatott kapitányi posztját is kiérdemelte.
Nem volt azonban könnyű dolga, hiszen a felkészülési meccseken nem tudott kísérletezni, főként a Nemzetek Ligája indulása miatt. Rendesen bedobták tehát a mélyvízbe, de nagyszerűen megoldotta feladatát. Ugyan az Eb-selejtezőn megszerzett 4. hely egyfajta mélypontot jelentett, a pótselejtezőt az NL-ben elértekkel sikerült kiharcolni, majd a csapat a későbbi nehézségek ellenére is sikerrel vette az akadályokat. Jött ugyanis a koronavírus, ami mindent átírt, majd a Bulgária elleni siker és az Izland elleni dráma. Utóbbinál betegsége miatt Rossi csak a távolból irányíthatott, az ellenfél pedig vezetést szerzett, de Nego és Szoboszlai találataival végül az utolsó percekben sikerült a kvalifikáció. A tornán aztán Portugália, Franciaország és Németország ellen kellett megvívnia a mieinknek, két meccset pedig a Puskás Arénában játszottak le, miután az Európa-bajnokságot 11 különböző városban rendezték, köztük Budapesten.
Bár a magyarokat szinte mindenki leírta, végül nem sokon múlt az újabb nyolcaddöntős szereplés. Portugália ellen ugyan sikerült beleszaladni egy háromgólos vereségbe, a franciák és a németek ellen bravúros döntetlent értünk el (1-1 és 2-2). Utóbbi keserédes iksz volt, hiszen a győzelem a tovább jutást jelentette volna egy olyan kvartettből, amelyben brutálisan erős csapatok voltak. Ennek az Eb-nek a legemlékezetesebb momentuma talán Fiola Atiila Franciaország elleni gólja volt, ami egy hihetetlen szóló végén született, de azt is nehéz lenne feledni, ahogyan Szalai Ádám betalált a németeknek.
Olvasd el a magyar válogatottal kapcsolatos Várakozások: Magyarország a 2024-es foci Eb-n címmel! Ha pedig a legközelebbi, vagyis június 19-i EURO 2024 Németország-Magyarország mérkőzés is érdekel, ne hagyd ki a legfrissebb cikkünket sem!
Vajon ezúttal meglesz a nyolcaddöntő?
A 2024-es Európa-bajnokságra ellentétben az előző két eseménnyel már csoportja első helyén jutott ki a válogatott, amely ezúttal Skóciával, Svájccal és a házigazda Németországgal került egy négyesbe. A magyar együttes kilátásai nemcsak a sorsolás miatt, hanem a keret erőssége és a közelmúltban látott kimagasló eredmények okán is jobbak a korábbiaknál. A múltbeli szerepléseinkről szóló cikk után olvasd el A magyar labdarúgó válogatott – így alakulhat történelmünk idén című írásunkat is.
GYIK
1. Hányszor szerepelt eddig Európa-bajnokságon Magyarország?
A 2024-es torna lesz az ötödik alkalom, hogy a magyar válogatott ott lesz az Eb-n.
2. Mi az eddigi legjobb eredménye Magyarországnak az Európa-bajnokságokon?
1964-ben bronzérmet szerzett a nemzeti együttesünk.
3. Miért volt különleges a legutóbbi két torna?
2016-ban Magyarország 30 év után jutott el egy világeseményre, a legutóbbi Eb-re való kijutás pedig történelmi volt, mivel előtte sosem sikerült zsinórban két eseményre kijutni.
Olvasd el a 2024-es Labdarúgó-Európa-bajnokságról szóló további írásainkat is! 🏆 ⚽
- A magyar labdarúgó válogatott – várakozások EURO 2024
- Euro 2024 csoportkörök – hogy lehet továbbjutni?
- Euro 2024-es mezek – mit viselnek majd a nemzeti válogatottak az Eb-n?
- Eb 2024 jegyinformáció és az esemény hivatalos dala
- A 2024-es foci Eb fogadási esélyei
- Eb 2024 fogadási tippek
- A júniusi ír-magyar meccs
- A magyar-izraeli meccs
- A 2024-es Európa-bajnoki pótselejtezők – mire számíthatunk?
- Az Európa-bajnokság csoportmérkőzései – ne hagyd ki!
- Komoly munka vár a német válogatottra – megéri fogadni rájuk?
- Bajba kerülhet-e az olasz válogatott?