Tapasztalat
Először 2012-ben kóstolhattam bele a sportújságírás világába, akkor még gyakornokként, idővel pedig egyre több munkát vállalhattam, ami fokozatosan a fejlődésemet szolgálta. Már elég korán
volt szerencsém magamat kipróbálni hírszerkesztőként is, de külsős munkatársként is foglalkoztattak különféle média felületek. 2020 óta szabadúszóként dolgozom, ekkor a sporton túl más területeken is elkezdtem tevékenykedni, így például szövegíróként is kamatoztathatom tudásomat.
Érdeklődés
A sport világa már gyerekkorom óta lenyűgözött. Elsőként főleg a technikai sportok vonzottak, de az évek során mondhatni mindenevővé váltam a sportos témákat illetően. Mivel mondanivalóm mindig is rengeteg volt az utóbbiakról, elég korán eldőlt, hogy a sportújságírói szakma felé veszem az irányt. Ezt nyilván azóta sem bántam meg! A munkám folyamatosan tartogat valami kihívást és ez hihetetlenül vonzó számomra.