Díjugrató Grand Prix 3. Forduló

Frissítve:

Díjugrató Grand Prix 3. Forduló

Augusztus utolsó előtti hétvégéjén folytatódik az idei Díjugrató Grand Prix sorozat, melynek harmadik állomását Budapesten rendezik meg. A nagyszabású versenysorozat Kiskunhalason vette kezdetét, majd Szilvásváradon csaptak össze a legjobb lovasok, az újabb megmérettetésre pedig a fővárosban kerül sor. Ahogyan az elmúlt fordulók során, úgy ezúttal is látványos versenyre van kilátás, így azoknak, akik kíváncsiak, melyik lovas fogja meghódítani a Díjugrató Grand Prix-t, nem érdemes más programot tervezniük. De vajon kié lesz a dicsőség? 

Mikor és hol lesz a Díjugrató Grand Prix verseny?

A 2023-as Díjugrató Grand Prix során már két fordulón túl vannak a lovasok. A nyitányra április végén került sor Kiskunhalason, majd júniusban ismét népes mezőny gyűlt össze a szilvásváradi pályán. A harmadik fordulót most Budapesten bonyolítják le augusztus 25-27. között, az eseménynek pedig a Kerepesi úton található Nemzeti Lovarda ad otthont. 

Hogyan nézhetem meg a díjugrató versenyt? 🏇

A három napon át tartó verseny természetesen a helyszínen is megtekinthető a Nemzeti Lovardában Budapesten, de előfordulhat, hogy valaki nem tud majd kilátogatni oda. Számukra jó lehetőség lehet, hogy a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának hivatalos weboldalán is élőben szokták közvetíteni a rangosabb eseményeket. 

Sportfogadás a Díjugrató Grand Prix 3. Fordulójára

Sajnos a lóversenyeket illetően elég szűkös a kínálat a többi sportághoz képest, így konkrétan erre az eseményre nem is találunk ajánlatokat a különböző fogadóirodáknál. Nem kell azonban csüggedniük a sportfogadóknak, mivel rengeteg izgalmas esemény zajlik a napokban, így bőven lesz mire fogadni. A lovas sportok kedvelőinek is érdemes nyitott szemmel járniuk, hiszen az általunk is ajánlott bukmékereknél, így például az Unibetnél vagy éppen a Bet365-nél is akadnak még további lehetőségek ezen a területen. 

Versenyzők és esélyek

Az előző fordulók során elég szép létszámú mezőny gyűlt össze, mivel több versenyszámot is láthatott a két helyszín közönsége, ez pedig a Nemzeti Lovardában sem lesz másképp. Az első fordulóban két Grand Prix döntőt is megtekinthettek az érdeklődők, mégpedig az 5 és 6 éves lovak versenyében. Előbbinél Kovács Henri ellenállhatatlan volt, mivel a Morris Lovas SE versenyzője előbb Donnie Brascóval, majd Talisman nyergében is kiváló pályát futott, így az aranyat és az ezüstöt is begyűjtötte. Kovács később Szilvásváradon is az esélyesek között volt, ott végül a hatodik helyen zárt. 

Ki kell emelni ifj. Szabó Gábort, mert a DEAC versenyzője a 6 éves lovak összevetéses versenyében is diadalmaskodni tudott a kiskunhalasi nyitányon, Szilvásváradon pedig mondhatni, ott folytatta, ahol abbahagyta. Az Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság arénájában ugyanis Xixo Borgia nyergében újfent győzedelmeskedett, másik lovával, H-Secret By Borisszal pedig az ötödik hely is az övé lett. Ebben a fordulóban Magyar Balázs is elismerésre méltó teljesítényre volt képes, hiszen az U25-ös korosztályban Miss Mary Soames „F” nevű lovával a lista élén tudott zárni, majd a felnőtt kategóriában is megmutatta, mire képes, ott a második helyet kaparintotta meg. 

A gyermek lovasok között Nagy Zsófiával eddig nem lehetett mit kezdeni, de a felnőtt válogatott hölgy tagja, Vándor Zsófia neve mellett sem mehetünk el szó nélkül, mivel az első fordulóban 145 centiméteren nyerni tudott Quintusszal, Leopard of Ballmore nevű lovával pedig az ezüstéremet is megszerezte, míg júniusban egy harmadik hely lett a jutalma.

bet365 bónusz kód BIGBET
1
bet365
Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
      A bet365 fogadási krediteket ad a feljogosító befizetése értékében (max. 15.000 Ft). A kredit tét nem része a nyereménynek. Feltételek, időhatárok és kivételek érvényesek. Regisztráció szükséges.
      Szerezzen 10 000ft bónuszt az Unibet-től!
      2
      Unibet
      100%-os befizetési bónusz 10 000Ft-ig
          Töltsd fel a számládat legalább 3500 Ft értékben és játssz a 100%-al megnövelt egyenlegeddel, maximum 10000 Ft értékben. Sport: Fogadj 6x-szor a bónuszösszeggel. Kaszinó és nyerőgépek: Játssz 25x-szor a bónuszösszeggel. Játékok: Játssz 25x-szor a bónuszösszeggel.

          Ki az igazi esélyes a Díjugrató Grand Prix 3. Fordulóján?

          Amennyiben a Kiskunhalason és Szilvásváradon látott mezőny legjobbjai Budapesten is megmérettetik magukat, abban az esetben ifj. Szabó Gábornak van talán a legnagyobb sansza. A DEAC lovasa nagyon magabiztosnak tűnt mindkét helyszínen, így várhatóan a Nemzeti Lovardában is erős lesz, persze nem marad ellenfél nélkül. Kovács Henri is komoly esélyekkel rendelkezik a győzelemre, ahogyan a fiatal Magyar Balázs is, Vándor Zsófiától pedig szintén nem lenne meglepő egy nagy villanás. Ez főként akkor igaz, ha Quintusszal teljesíti a pályát, akivel 2019-ben a magyar bajnoki címet is bezsebelték. Érdekel a lóversenyfogadás mikéntje? Olvasd el a Lóversenyfogadás kezdőknek című cikkünket is.

          Ne hagyd ki a Grand Prix következő állomását!

          Látványos versenyekből nem volt hiány a 2023-as versenykiírás előző két állomásán sem, így a nyár vége is kivételesen izgalmasnak ígérkezik. A favoritok valószínűleg továbbra is sikerre éhesen pattannak lóra, ami a közönségnek is kiváló szórakozást kínál, elvégre a hazai díjugrató szféra egyik legrangosabb versenysorozatáról van szó. A sportfogadás szempontjából azonban más lehetőségek után kell nézniük a rajongóknak, mivel erre az eseményre jelenleg nincsenek ajánlatok, ám ennek ellenére érdemes átböngészni a kínálatot, mivel más lóversenyek esetében nagyszerű fogadási lehetőségeket találhatnak az érdeklődők. Amennyiben szeretnéd tudni, hogy melyek ma a legális fogadóirodák Magyarországon, olvasd el a témakörben írt cikkünket!

          GYIK 💡💡

          Ezúttal Budapesten, mégpedig a Nemzeti Lovardában augusztus 25-27. között.

          Az előző fordulók alapján vélhetőleg ifj. Szabó Gábor rendelkezik a legnagyobb sansszal, de a korábbi győztes Kovács Henri, illetőleg Vándor Zsófia és Magyar Balázs sikere sem lenne hatalmas meglepetés.

          Jelenleg konkrétan erre a versenyre nincsenek ajánlatok az internetes fogadóirodáknál, ám számos más izgalmas esemény közül válogathatunk, így a lóversenyek témakörében mindenképpen érdemes szétnézni.