Férfi kosárlabda-világbajnokság 2023 – hogyan fogadjunk rá?

Frissítve:

Férfi kosárlabda-világbajnokság 2023

Augusztus 25. és szeptember 10. között immáron 19. alkalommal rendezik meg a férfi kosárlabdázók világbajnokságát, amely az olimpiai torna mögött a második legfontosabb világesemény a nemzeti válogatottak számára. Az eddigiek alapján izgalmas csatákra van kilátás a második csoportkörben, majd a rájátszás során is, így a sportfogadóknak érdemes résen lenniük. De vajon kikre kell figyelni és milyen lehetőségeink vannak a fogadások tekintetében? 

A világbajnokság helyszíne és időpontja

A férfi kosárlabda-világbajnokság augusztus 25-én vette kezdetét és szeptember 10-ig tart 32 együttes részvételével. A múltban eddig 18 alkalommal bonyolították le az vb-t, a mostani rendező országok közül pedig kettő már korábban is házigazdája lehetett ennek a nagyszabású eseménynek. Az idei esztendőben három ázsiai állam, Fülöp-szigetek, Japán és Indonézia ad otthont a világbajnokságnak, ami történelminek mondható, hiszen a torna történetében először fordul elő, hogy egynél több ország rendezi meg. Fülöp-szigetek egyébként 1978-ban, Japán pedig 2006-ban lehetett vendéglátó, Indonézia számára viszont ez az első alkalom. Ebből a hármasból Fülöp-szigetek adja a legtöbb helyszínt, szám szerint három városban (Bocaue, Quezon City, Pasay), Japánban és Indonéziában pedig egy-egy városban (Okinawa, Jakarta) rendeznek meccseket. 

A férfi kosárlabda vb követhetősége és közvetítések 

Ami a televíziót illeti, hazánkban a közmédia csatornáin, azon belül is főképp az M4 Sporton követhetjük élőben az eseményeket, de az interneten is érdemes kutakodni. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség hivatalos YouTube-csatornával is rendelkezik, ahol az összefoglalók mellett további érdekességeket találhatnak a rajongók, akárcsak a világbajnokság hivatalos közösségi média felületein. Ezen túlmenően a torna saját applikációval is rendelkezik, amelyekben minden fontosat megtalálunk egy helyen. 

Kiemelkedő csapatok és játékosok

A legutóbbi világbajnokságot Spanyolország nyerte, így ők mindenképp ott voltak a favoritok között a tornát megelőzően, akárcsak az Egyesült Államok. Az amerikaiakat sosem szabad leírni, elvégre eddig ötször vitték haza a vb-aranyat, összesen pedig 12 érmet szereztek. A nyitány előtt a legtöbben ezt a két országot tartották a legesélyesebbnek a végső győzelemre, de szintén jó teljesítmény volt várható Ausztráliától, Szerbiától, Szlovéniától, Litvániától vagy éppen Kanadától, Görögországtól, Olaszországtól és Franciaországtól is. Legutóbbi végül csak a csoportja harmadik helyén zárt, a lebonyolítás értelmében viszont a négyesek első két helyezettje juthat be a második csoportkörbe, majd szintén a legjobb kettő jut onnan tovább a negyeddöntőbe. 

Rajtuk kívül azonban mindegyik megnevezett válogatott ott lesz a folytatásban, így érdemes lesz rájuk figyelni, akárcsak a kiemelkedő egyéniségekre. A szlovénoknál egyértelműen a Dallas Mavericks 24 éves játékosa, Luka Dončić a legnagyobb sztár, aki amellett, hogy már az NBA-ben is letette névjegyét, hazájával Európa-bajnoki címet és egy olimpiai negyedik helyet is megünnepelhetett. Szintén kiemelendő még az amerikaiaktól Anthony Edwards. Bár a legnagyobb sztárokat nélkülözik ezen a vb-n, a keret még így is veretes, az egyik legfontosabb láncszem pedig Edwards lehet, akit a 2020-as NBA-draft első helyén választottak ki és a Minnesota Timberwolves játékosaként egy ízben már az All-Star csapatba is bekerült. A sort persze náluk is sokáig lehetne folytatni, ahogyan a címvédő spanyoloknál. A Hernangomez testvérekről, Willyről és Juanchóról mindenképp említést kell tenni, bővebben azonban Rudy Fernandezre térnénk ki, akinek biztosan ez lesz az utolsó vb-je. A spanyolok klasszisa ott volt a keretben mindkét vb-címnél és mind a négy Eb-aranynál, Párizs után viszont befejezi. 

Várható izgalmak és lehetőségek a férfi kosárlabda vb alatt

Az első csoportkör során mindegyik kvartettben maradtak 100 százalékos válogatottak. Ez azért lényeges, mert a csapatok az egymás elleni eredményeket a második körre is magukkal hozzák, az ágrajz alapján pedig megvan rá az esély, hogy igazi nagyágyúk kerüljenek össze a negyeddöntőben. Papíron akár már ott is lehetőség van egy Szerbia-USA összecsapásra, ha ehhez hozzátesszük, hogy előbbi a szintén csoportgyőztes Dominikai Köztársasággal, utóbbi pedig azzal a Litvániával került most össze többek között, akik egészen jó formát mutattak. Kifejezetten izgalmasan alakulhat még a K csoport is, ahol Németország és Ausztrália között nagy csata várható a negyeddöntős pozícióért, de kíváncsian várjuk azt is, hogy a spanyolokkal, a lettekkel és a brazilokkal egy négyesben továbbra is jó formát mutatnak-e az előző körben legtöbb pontot dobó Kanadaiak.

bet365 bónusz kód BIGBET
1
bet365
Akár 15.000 Ft fogadási kreditekben új bet365 ügyfeleknek.
      A bet365 fogadási krediteket ad a feljogosító befizetése értékében (max. 15.000 Ft). A kredit tét nem része a nyereménynek. Feltételek, időhatárok és kivételek érvényesek. Regisztráció szükséges.
      Szerezzen 10 000ft bónuszt az Unibet-től!
      2
      Unibet
      100%-os befizetési bónusz 10 000Ft-ig
          Töltsd fel a számládat legalább 3500 Ft értékben és játssz a 100%-al megnövelt egyenlegeddel, maximum 10000 Ft értékben. Sport: Fogadj 6x-szor a bónuszösszeggel. Kaszinó és nyerőgépek: Játssz 25x-szor a bónuszösszeggel. Játékok: Játssz 25x-szor a bónuszösszeggel.

          Fogadás a férfi kosárlabda-világbajnokságra  

          A bet365-nél ezúttal is elérhető a Kosárlabda korai kifizetés ajánlat, amelynek lényege, hogy amennyiben az általunk választott csapat 18 pontos előnyt szerez bármikor a meccs alatt, akkor a fogadásunkat egészben kifizetik, függetlenül a későbbi végeredménytől. Náluk a szokásos piacok mellett még a győztes konföderációra, de akár olyan érdekességekre is fogadhatunk, mint legtöbb összesített assziszt vagy a legtöbb összesített lepattanó. Amennyiben segítségedre van szükséged a bet365 eléréséhez, olvasd el a bet365 magyar verziójáról szóló cikkünket is. Nagyszerű szorzókat és opciókat viszont az Unibetnél is találunk, így akár itt is fogadhatunk a mérkőzésekre vagy a végső győztesre. Mindkét irodánál az USA a legesélyesebb jelenleg, a második helyen viszont már nem a spanyolok állnak, hanem az eddig remeklő kanadaiak, mégpedig Ausztráliát megelőzve, Spanyolország pedig csak a negyedik-ötödik helyen jön a sorban. 

          Ne hagyd ki a világ egyik legnagyobb sporteseményét!

          A férfi kosárlabda-világbajnokság továbbra is az egyik legrangosabb esemény a világon, így nem éri meg lemaradni a mérkőzésekről. Az ismert sztárok közül többen is saját hazájukért harcolnak a pályán, az izgalmas csörték pedig a sportfogadóknak is nagyszerű lehetőségeket kínálnak. 

          GYIK

          A torna Augusztus 25. és szeptember 10. között zajlik. 

          Igen, világeseményről lévén szó a fogadóirodáknál is nagyszerű lehetőségek adódnak erre.

          A fogadóirodák szerint az USA válogatottja rendelkezik a legjobb esélyekkel.